A találkozás az Északi vasúti híd budai oldalán volt 10 órakor.
Elindultunk, az első megálló a Szentendre-i benzinkútnál volt.
Ettünk, majd indultunk a hegy felé. Közben eleredt az eső.
    Marci fiam, aki 9 éves és messze a társaság legfiatalabb tagja, nehezen bírta
az emelkedőket. Becsületére legyen mondva, a sok megállás ellenére, fogát összeszorítva, de hajtott felfelé.
Az összes távolság 84 km volt, ebből 20-25 km emelkedő. Időnként húzós.
Élete első és leghosszabb túrája volt.
Miután felértünk a csúcsra, az első utunk egy vendéglőbe vitt, rendkívül hideg volt és fáradtak is voltunk.
Egy páran rövid nadrágban voltunk és fáztunk. A kandalló melegénél felmelegedve, meg talán az alkoholtartalmú italoknak köszönhetően, egy kicsit
jobban éreztük magunkat. Felmentünk az emlékműhöz, kajáltunk, fotóztunk és indultunk haza.
A Sanyi rögtön ráfeküdt az emlékmű legmagasabb kövére, mert szerinte ott lehet feltöltődni. Nem követte senki.
    Szentendréig csak lefelé jöttünk, ami nagyon kellemesen érintett mindenkit. Az utolsó pihenő Római parton volt, egy korsó sör mellett.
A hídnál elváltunk  a Váradi, Ágoston, Erdélyi triótól.
Hazaérve kellemes fáradság vett erőt, rajtam és a Marcin is. Egyetértettünk abban, hogy a nap hőse, a Marci volt.
    Büszke voltam rá!